Két hónap alatt sem sikerült megvizsgálni a lezárt Hárosi Duna-hidat
A hidat gyakorlatilag a felújítás után zárták le újra.
A hidat gyakorlatilag a felújítás után zárták le újra.
A külügyminisztérium azt állítja, amint értesültek arról, hogy a perui nagykövet pedofilügybe keveredett, egyből intézkedtek.
Az üzenetet egy palackba rejtették, amit pedig az állomás falába.
Az ellenzék után a kormányt is megmozgatta a pedofília miatt elítélt volt nagykövet ügye: azt közölték, hogy a gyermekek védelmét szolgáló törvények szigorítása már előkészület alatt áll.
Egy magát autókereskedőnek valló férfi a városban repesztve mutatta meg, mit mutatnak az autói.
Egy fiatal férfi esett be az érkező villamos elé a megállóban. A vezető időben vészfékezett, így a férfi könnyű sérülésekkel megúszta a balesetet.
A jótevő zacskóval érkezett, benne a több százezer forinttal - aztán elsétált.
A mentősöket foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsítják.
A nő az élettársával bevásárlásból tartott haza, amikor belerohantak egy nyergesvontatóba.
A szakrendelések májustól indultak újra, de csak telefonos bejelentkezés után fogadnak betegeket.
A szocialisták videójában beszélő állítólagos betegápoló a Samaritanus Mentőszolgálat szerint korábban egy átmeneti otthonuk lakója volt, de nem a munkatársuk.
Nem tudni, min vitatkoztak össze, de az idősebb férfit úgy felpofozta az őr, hogy elesett tőle. Aztán fellökte a férfi társát is, majd elsétált.
Van, ahol azzal védekeznek a boltosok, hogy nem kapnak levegőt. Holott kötelező a védőeszköz használata mindenkinek, aki elmúlt már hat éves.
Az RTL híradója egy rejtélyes esetnek járt utána.
Adómentességet szeretnének, amíg vissza nem térnek a turisták. Helyette csak egyszeri támogatásra pályázhatnak, és arra is csak a vidéken élők.
Annyira begyorsult a szülés, hogy nem értek be a szülőszobára.
A BKV szerint egymás mellett tekertek a sportolók, míg Liu Shaolin azt mondja, ez nem igaz.
A tenyérnyi, másfél kilós fémdarab előbb a szemből érkező kocsira esett, arról lepattant, majd egy házaspár autójának szélvédőjében állt meg.
Az értelmi sérült, figyelemhiányos hiperaktivitás zavarral küzdő fiatalt csak azért hatszor bírságolták meg, mert nem volt nála személyi igazolvány.